Nemzeti Táncszínház, 2021. október 10.
A néptánc-színházi előadás arra a történelmi traumára szeretne méltóképpen emlékezni, amit Trianon jelent a magyarság számára. Azt kívánja megjeleníteni, amire a történelmi értekezések, szónoklatok nem képesek.
A cím nem a kegyeleti gyertyára vagy a nemzethalál valamiféle víziójára utal, hanem a remény elevenségére. A pislákoló gyertyafény annak lesz a szimbóluma, hogy van jövő, van kivezető út az önsajnálatból, a bénultságból, túl lehet élni a fájdalmat egy percre sem feledve, miként azt Juhász Gyula írta.
Ahhoz, hogy a sebek begyógyulhassanak, még sokat kell tenni, méltóságot sugározni, bölcsességgel létezni. Napjainkat az összetartozás tiszta élményének, eleven tapasztalatának kell átitatnia.
Az előadás az Aranykert Egyesülettel közös produkció és a Nemzeti Összetartozás Éve programsorozatához kapcsolódik.
Előadja: Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar
Közreműködik: Navratil Andrea
Zene: Csoóri Sándor, Dulai Zoltán, Navratil Andrea
Táncmesterek: Busai Norbert, Busai Zsuzsa, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Sáfrán Balázs, Kenéz Enikő, Fehértóy Zsanett, Gera Zoltán, Bonifert Katalin, Horváth Eszter, Soós Gyula András, Molnár Péter, Györke Eszter, Resócki Rolland, Vázsonyi Csilla
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Jelmez: Furik Rita
Díszlet: JuZso
Produkciós vezető: Letenyei Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Az esemény facebook oldala:
Gyertyaláng – A Duna Művészegyüttes előadása#1514