Hagyományok Háza, 2021. november 20.
Szent András hava a hagyományos falusi társadalomban a november hónapot jelölte, az állatok behajtásának, a pásztorünnepek idejét, a mulatságok végét és egyben az advent kezdetét jelentette.
Az őszi időszakban több napot is úgy tartunk számon, mint a gazdasági év zárónapját: Mihály (szeptember 29.), Vendel (október 20.), Dömötör (október 26.), Márton (november 11.) és András (november 30.). A mezei munkák lezárásához, a tavasztól őszig a szabadban, a falutól távolabb legeltetett jószág (szarvasmarha, disznó, juh) behajtásához ünnepi mozzanatok társultak. A pásztorok napokig tartó pásztorfogadásnak nevezett mulatságot rendeztek, ekkor fogadták föl őket a következő esztendőre. Katalin és András napja körül még nem állt meg a tánc, mulatságokat, lakodalmakat tartottak.
November 20-án egész délutános program kínálattal várunk minden korosztályt. Az egész napos kézműves foglalkozás mellett 14 órától Környei Alice Muzsikáló Esztendő zenés-mesés interaktív foglalkozása varázsolja el a legapróbb korosztályt, melyben vendég mesemondóként Badin Ádám is közreműködik. Ezután Tatárné Nagy Ágnes vezetésével „Kuncogó” táncházban perdülhet táncra minden fiatal és felnőtt érdeklődő, mely az egyenlő esélyű hozzáférés elve alapján, akadálymentesített lebonyolítású lesz.A Hagyományok Házában újdonságként debütáló vitaszínház programra várjuk ezután az érdeklődőket, melynek címe: „Megérett?” A színészek és a közönség interaktív párbeszéde révén a környezetvédelemről lehet mélyebben beszélgetni. A novemberi pásztor mulatságok emlékére megrendezzük a nagy „Pásztor-kvízt”, melyre a helyszínen lehet a csapatoknak regisztrálni. Mindenképp megéri, mert nyeremények is várhatók. Kerekasztal beszélgetésünkön a népdalainkban megbúvó időjáráselemekről és a különböző időjárásjóslásokról lesz szó, majd ezután Katlan Tóni kalauzol el bennünket a pásztor ételek világába, ínycsiklandozó gasztro-előadása során. A programot egy fergeteges pásztorbemutató zárja, melyen igazi pásztorok és leszármazottjaik mutatják meg zenei és tánckincsüket.
A kézműves foglalkozásaink és gyermektáncházunk az egyenlő esélyű hozzáférés elve alapján zajlanak. Komplex akadálymentesített részvétel biztosított mozgás-, hallás-, látássérült, valamint értelmileg akadályozott személyek részére.
Program
14:00-20:00 kézműves foglalkozások Németh Beával és Szabó Jankával
14:00-14:45 Muzsikáló Esztendő: András napi köszöntő játékok és énekek Környei Alice-al, mesét mond: Badin Ádám
14:45-15:30 Tatárné Nagy Ágnes - Kuncogó táncház (akadálymentes táncház)
15:30-17:00 Megérett? Vitaszínház a környezetvédelemről
17:15-17:45 A nagy „Pásztor-kvíz” kicsiknek és nagyoknak
18:00-19:00 Kerekasztal beszélgetés – Népdalaink és a meteorológia
19:00-20:00 Gasztronómiai előadás – Pásztorételek Katlan Tónival
20:30-21:15 Pásztorokról-Pásztoroktól. Bakonyi és Hortobágyi pásztorok a Hagyományok Házában
Az esemény facebook oldala:
Szent András havi pásztor vigadalom#1358