XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Fonó, 2021. november 30.
Idén ünnepli megalapításának tízedik évfordulóját a Junior Prima Díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által alapított Hungarian FolkEmbassy. Az együttes november 30-án kétrészes ünnepi koncerttel várja a közönséget a Fonóban olyan vendégművészekkel, akikkel az elmúlt évtizedben dolgoztak együtt. Az esten mások mellett fellép Lakatos Mónika Womex Artist-díjas énekes a Romengóval és a Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Navratil Andrea. A FolkEmbassy állandó közreműködője Kubinyi Júlia, Bede Péter és ifj. Szerényi Béla, ahogyan szintén rendszeres a művészi együttműködés az Andrejszki Judit által vezetett Musica Profana régizenei együttessel is. A zenekar olyan hiánypótló vállalásaival és kultúrdiplomácia-fókuszú tevékenységével vívta ki magának a figyelmet itthon és külföldön, mint például a „Felsütött a nap” az égre című népzenei karaoke DVD. A Fonóban adott koncerten új, magyar–lengyel tematikájú lemezük bemutatása mellett ezekbe a művészi vállalásokba nyújtanak betekintést.

FolkEmbassy Andrejszki

Az este első felében válogatást hallhatunk a zenekar tematikus műsoraiból, melyek közül többet külföldön mutattak be, a második részben pedig a Varsói Rádióban megrendezett premiert követően, Magyarországon először hallható színpadon a formáció új lemeze: „Báthory-Balassi-Bem-Balatonboglár – népzenével és régizenével a magyar–lengyel barátságról”, amely a Fonó kiadásában jelent meg és kapott rendkívül elismerő kritikákat. A koncertet koccintás követi, amelyre szeretettel várja a közönséget a zenekar. A programot támogatja a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Programja, az est a Philidor Intézettel együttműködésben valósul meg.

Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű, próza
Könczei Bálint – brácsák
Jobbágy Bence – cimbalom
Lakatos Dávid – bőgő

állandó közreműködők:
Andrejszki Judit – csembaló, ének
Kubinyi Júlia – ének
Bede Péter – szaxofon
ifj. Szerényi Béla – tekerő, furulya, tánc,

Vendégek:
Musica Profana;
Lakatos Mónika és a Romengo zenekar
Navratil Andrea – ének;
Juhász Zoltán – hosszúfurulya, duda;
Nyitrai Tamás – hegedű
Zrinyi Gál Vince – vers, próza

háziasszony: Fekete Borbála

Bővebb információ: