Fonó Budai Zeneház, 2021. december 14.
Herczku Ágnes „Hozomány” – Erdélyi népzene régen és most / Visa című lemeze alapján
„Szeretnénk minden nap tort ülni az elmúlás felett.” (H. Á.)
A 2018-ban megjelent dupla népzenei albumnak, majd az erre a zenei anyagra épülő Emlékül című színházi folklórműsornak az elkészítésében Herczku Ágnest alapvetően két dolog inspirálta: a falusi emberek által megőrzött népzenének és táncnak a lenyűgöző szépsége, valamint az a felelősség, amire Kallós Zoltán így hívta fel az összmagyarság figyelmét: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ez a kultúra őrzött meg minket ezer éven át Európában, ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek.”
Ezért biztatott mindenkit Kallós Zoltán az értékmentésre, hogy ez a minimum ötezer éves nyelv és zene, ami összetart minket, ne vesszen el; hogy a Kodály, Bartók, Lajtha, Kallós, Pesovár, Martin, stb. által elkezdett munka gyümölcsét élvezhessék és örökíthessék a mindenkori generációk, mindenhol, tekintet nélkül a politikai határokra.
Az egyik erdélyi falu, ahová az énekesnő (2005-ben) kifejezetten Kallós Zoltán útmutatásai alapján ment, a mezőségi Visa volt. Az itt rögzített dalok alapján készült el aztán a Hozomány című népzenei album, majd az Emlékül című előadás, a visai zenét és táncot esszenciálisan ismerő és előadó zenészekkel és táncosokkal, valamint azokkal a visai asszonyokkal, akik a lemezen is hallhatók.
De ez nem „szimpla” folklórműsor. Színházi előadás is, ahol a zene és a tánc szépségének bemutatása mellett két szereplő – sajátos dialógusban – olyan kérdéseket feszeget, amik a hagyományőrzéssel mint olyannal onnantól kezdve felmerültek, amióta a néptánc és népzene a városi színpadra került. Emellett egy rögtönzött „gyűjtést” is láthat a néző, amiből kiderül, milyen élő szokások vannak még a faluban, mi történik a juhmérésen, hogyan kántáltak, hogyan tanultak meg táncolni, és táncolnak-e még, vagy már náluk is csak „ápolják a hagyományt”, mint egy beteget...?
Zenészek: Herczku Ágnes, Németh Ferenc, Koncz Gergely, Hegedűs Máté, Fekete Antal „Puma”, Fekete Márton „Kispuma”, Molnár Péter
Táncosok: Baloghné Vatai Barbara, Deffend Irén, Szappanos Tamás, Szél Gábor, Végső Miklós (Harangozó-díjas)
Az előadás koreográfusa: Szappanos Tamás
zenei szerkesztője: Koncz Gergely és Herczku Ágnes
rendező: Herczku Ágnes
Jegyár: 1000 Ft elővételben, 1500 Ft a koncert napján
Az esemény facebook oldala:
Herczku Ágnes: EMLÉKÜL – Népzene színházban#1321