Körösfeketetó (Románia), 2023. október 5-8.
A több száz éves hagyományra visszatekintő vásár Kelet-Európa egyik legnagyobb régiségvására, évről évre több ezer látogatót vonz nemcsak Romániából, hanem Magyarországról, Németországból, Hollandiából, de még az Egyesült Államokból is. A vásáron a népviselettől kezdve a szőttesekig, dísztányérokon, könyveken, bútorokon, festményeken át minden kapható.
A nagy hagyományokkal rendelkező vásárt minden ősszel, októberben rendezik Körösfeketetőn (Negreni), a Sebes Körös két partján . A falu a Nagyvárad- Kolozsvár útvonalon fekszik, a Királyhágótól 10 km-re, Erdély belseje felé.
A vásár két részlegből tevődik össze. Az egyik KGST-piac szerű, ahol teljesen új árukat lehet találni. Az igazi kuriózum az a rész, ahol a vendég kedvére kutathat a különböző régiségek után, pl. varrottasok, festett cifra tányérok, kályhacsempék, népviseleti ruhadarabok, könyvek, szerszámok, festmények, bútorok stb. Ezzel akár több napot is el lehet tölteni, mivel az árusok szinte naponta cserélődnek.
A vásár a romániai, magyarországi, csehországi, ausztriai és németországi régiséggyűjtők fontos beszerzőhelye, de a régiségek mellett szinte bármit meg lehet találni az alkalmi eladók kínálatában.
Az évszázados hagyományú kirakodóvásár minden év tavaszán és őszén kerül megrendezésre a Crişul Repede partján, Negreniben. A falu az E60-as európai úton található, 10 km-re Piatra Craiului-tól, Kolozsvár felé. A vásárt a Fairy Tales vásárának nevezik, mivel ez a kaszálás kezdetét jelzi. A vásár két részből áll, az egyik általános rendeltetésű áru, ruházat, lábbeli. Nagyobb jelentőséggel bír a másik oldal, ahol különböző régiségek találhatók, például: népszerű öltések, festett lemezek, könyvek, bútorok, szerszámok, festmények stb. Az érdeklődők több napot tölthetnek el a vásárban.
A falu a Nagyvárad- Kolozsvár útvonalon fekszik, a Királyhágótól 10 km-re, Erdély belseje felé. A vásár két részből tevődik össze. Az egyik KGST-piac szerű, ahol teljesen új árukat lehet találni. Az igazi kuriózum az a rész, ahol a vendég kedvére kutathat a különböző régiségek után, pl. varrottasok, festett cifra tányérok, kályhacsempék, népviseleti ruhadarabok, könyvek, szerszámok, festmények, bútorok stb. Ezzel akár több napot is el lehet tölteni, mivel az árusok szinte naponta cserélődnek.
A Feketetói vásár több, mint egy piac. A piac két kilométer hosszan húzódik a Sebes-Kőrös két partján. A természeti környezet lenyűgöző. Akármilyen nagy is az összevisszaság, az árusok és a portékák között az embernek az az érzése, mintha túrázna. Csak az ösvényeket nem bokrok, virágok szegélyezik, hanem a világ összes kacatja. Mióta vásár a vásár, jelen vannak a gábor-cigányok és ma is meghatározó képe a Körösfeketetói vásárnak a sok kalapos, bajuszos férfi és a színes szoknyás asszonynép.
"A vásár túlélte a háborúkat, forradalmakat, a diktatúrákat, és a jelen demokráciáját is túl fogja. Közben átforgatja magán évszázadok kincseit és roncsadék maradványain magyarral, cigánnyal, románnal együtt táncolva élvezi az életet."
Feketetói vásár#1022