XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
MOMkult, 2023. október 9.
A Góbé zenekar és a KamaraSzólisták bemutatja közös projektjét, amely a Folks&Classics címet viseli. A népzene és a komolyzene találkozása Bartók Béla művein keresztül történik, hiszen a műsorban a Bartók Duóktól a Román népi táncokon és népdalokon át, eljutunk egészen a Divertimentóig. Emellett nem maradhatnak el a két együttes közös feldolgozásai, és a Góbé saját számai sem.

folks classics

A KamaraSzólisták egy frissen alapított, fiatal magyar tehetségek alkotta formáció. A kamarazenekar tagjai kihívásokat kereső művészek, akiknek többsége rangos komolyzenei versenyek díjnyertesei. A ‘szólista zenekar’ rendhagyó, performansz jellegű produkcióikkal áll a közönség elé, hogy népszerűsítse a komolyzenét, különböző műfajok összekapcsolásával. Ebben a szándékában talált tökéletes partnerre a Góbé zenekarban.
A Góbé 2007-ben alakult hat tagú magyar formáció már a kezdetektől merészen, kísérletező kedvvel nyúlt az autentikus népzenéhez. Tanulmányaikat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiként folytatták, így eszköztárukban megtalálható a klasszikus-, a nép- és a könnyűzene egyaránt.
Voltaképpen egy olyan „népi popzenét” alkottak, amely amellett, hogy szórakoztató és kortárs, megőrzi tradicionális jellegét.

Az esemény facebook oldala: