Hagyományok Háza, 2024. június 22.
A Hagyományok Háza idén is bekapcsolódik a nyár legizgalmasabb kulturális kalandjába. Június 22-én, a Múzeumok éjszakáján változatos programokkal, tárlatvezetésekkel, épületbejárással, kézműves foglalkozásokkal, irodalomterápiával, városi sétával, élőzenével és természetesen táncházzal is készül a nemzeti intézmény.
A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó impozáns épületében idén is sokszínű programkínálattal várják a múzeumozókat. „Ez a nap eltér a Hagyományok Háza átlagos napjaitól, hiszen rendhagyó programokkal várjuk az ide látogatókat. Lehetőség nyílik betekinteni a kulisszák mögé, az érdeklődők ugyanis részt vehetnek Magyarország egyik vezető néptáncegyüttese, a Magyar Állami Népi Együttes nyílt próbáján, de megismerkedhetnek az együttes különleges darabokat tartalmazó jelmeztárával is a JelmezTáró program keretében. Készülünk kézműves foglalkozásokkal, tésztakészítő workshoppal, amelyekhez nem kell kézügyesség, ezeken a programokon korosztálytól függetlenül bárki könnyen sikerélményhez juthat” – fogalmaz Czingel Szilvia, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetője.
Ezen a napon lesz utoljára látogatható az intézmény két nagy sikerű időszaki kiállítása. A Mis-ka – múlt¬idé¬ző bo¬ros¬edé¬nyek című tárlaton a Kárpát-medence miskái Budapest középkori falai közt, a Hagyományok Háza alatt található egykori borospincében egyesülnek, és várják a találkozást a látogatókkal, akik vezetett túrán ismerhetik meg az egyedülálló gyűjteményt.
Zár a Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák című kiállítás is, amely a maguk idejében úttörő női művészek nézőpontján keresztül mutatja be a XX. század két nagy stílusa és a népművészet találkozását. A tárlathoz egy izgalmas és informatív városi séta is kapcsolódik a Múzeumok Éjszakáján, amelyen Víziváros szecessziós és art deco építészeti csodáival, valamint a falak mögött meghúzódó – olykor fülledt – történetekkel is megismerkedhetnek, s juthatnak ezáltal komplex élményhez a téma iránt érdeklődők.
Tárlatvezetéssel járható be az Illatok, ízek, formák – nézd kézzel, lásd szívvel című interaktív kiállítás, amely egyebek mellett arra a kérdésre ad választ, hogy hogyan járjunk körbe egy olyan tárlatot, ahol nemcsak olvasni és nézni, hanem tapintani, illatolni, érzékelni és felfedezni is lehet.
Kevesen tudják, hogy a Budai Vigadó épülete egykoron lőszerraktár, majd a hamiskártyások kedvenc helyszíne volt – rendhagyó épületbejárásainkon Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, valamint Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője árul el izgalmas részleteket az épületről, annak történetéről, egykori és mai funkcióiról.
A Múzeumok Éjszakáján mindenki előtt megnyílik a Martin György Szakkönyvtár, ahol irodalomterápiás foglalkozás is lesz, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara pedig ez alkalommal nem a színpadi függöny mögül lép elő: pódiumukként a Hagyományok Háza terasza fog szolgálni, így a TrillaTerasz program keretében az egész Corvin téren élvezhetjük kiváló kávéházi muzsikájukat.
Az est zárásaként a Tarsoly zenekar ad koncertet és idén sem marad el a táncház, amelyet Farkas Máté, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa vezet majd.
Részletes program:
Múzeumok Éjszakája 2024 – Programkavalkád a Hagyományok Házában#520