Magyar Zene Háza, 2024. július 6.
Páll Éva a magyar népi hagyomány egyik leghitelesebb tolmácsa a mai, fiatal korosztály számára. Míves mesterségek című műsora is ezt a célt szolgálja: bemutatni hajdanvolt, nagy megbecsülésnek örvendő mesterségeket mondókák, mesék és mindenféle játék segítségével! Sőt, nem csak e foglalkozásokat, hanem a magyar népzenei hagyomány legjavát is, nagyszerű közreműködők segítségével! Aki tehát ellátogat erre a míves népzenei koncertre szabadtéri színpadunkra, magával vihet valamit a régi idők szelleméből nemcsak a szívében, hanem a fülében is!
Történetünk a fonóházban kezdődik. A lányok és asszonyok fonják a fonalat a kenderből. A takács vásznat készít belőle, majd a szabó a kész anyagból ruhát varr. Ezután jöhet a lábbeli: a suszter és a csizmadia nem egy kaptafára készíti termékét, hanem gondosan a vevő lábára igazítja. Kalandozásunk a fazekasoknál folytatódik, és megtudhatjuk, hogy mi történik, ha eltörik, vagy kilyukad a fazék: szerencsére van aki megcsinálja, mert a drótos faládájában benne vannak a szerszámok, kezében pedig a tudomány. A kovács lovat patkol Ferkónak, de törött tojást bizony kovács sem forraszt össze. A molnár felönti a búzát a garatra, onnan csurog le egyenesen a két malomkőre. Ezt aztán szitálja, rostálja a mester. Ha már van liszt, akkor a nótázós kedvű pékek sem maradhatnak ki a sorból, éjszaka készítik a friss kenyeret, kiflit, zsemlét, kalácsot. Sütni bizony nem csak a pékek tudnak! A leányokat abban az időben már gyermekként megtanították a ház körüli teendőkre, hogy aztán amikor eladó sorba kerülnek, ne hozzanak szégyent a családra. A nagyobbak összejönnek, gyúrnak, dagasztanak, sütnek serényen, s a mulatságba azzal várják este a legényeket. A bálnak csak akkor van vége, mikor elfogynak a finomságok. Na de okosak ám ezek a lányok, mert annyi mindent vittek, hogy késő estig kitartott.
Bővebb információ:
Páll Éva – Míves Mesterségek#311