XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Szentes – Hangversenyközpont, 2024. december 7.
A Zeve-Világ-Zene koncertsorozat részeként különleges, adventi hangulatú zenei élményben lehet része a Szentesi Hangversenyközpont közönségének december 7-én, vasárnap, 19 órától. A Bokros Trió Betlehem, Betlehem című műsora közös éneklésre buzdító, egyszerre emelkedett és szórakoztató programja lehet az egész családnak. Ez az utolsó alkalma annak a három koncertből álló sorozatnak, amelyet a szentesi intézményben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Szegedi Munkacsoportja ebben az évben támogatott.

bokros trio advent

A Bokros Trió rendkívül izgalmas, népzene alapú, de világzenei és kortárs formáció is egyben, amit különleges hangszerek és egyedi megszólalású zenék jellemeznek. Az alkotóközösség zenei világát Szerényi Béla akadémikus művészeti víziói határozzák meg, amit több, mint harminc éves alkotói és előadóművészi pályája érlelt a Martyin György-díjas népzenész. Ehhez járul hozzá tudása legjavával két fiatal muzsikus, Barabás András Balázs és Szerényi Domokos. A nemzetközi világzenei életben nem rendkívüli, de hazánkban szokatlan a két tekerőlant és egy koboz megszólalására, valamint énekhangra építő zenei hangzás, amelyen keresztül a népzenei hagyomány legszebb dallamait szólaltatják meg.

Az adventi időszakban különösen fontos szerepe van ezeknek a hangszereknek. A tekerő, a koboz és a citera azok az instrumentumok, amik a hagyományban szakrális jelentőséggel bírtak, az elcsendesedés és böjt idején is megszólalhattak. A mulatozás ugyanis tiltva volt, ahogyan mondták: „Szent András eltöri a hegedűt”. A duda, tekerő, citera, furulya, vagy épp a koboz azonban ilyenkor is szolgált, ezúttal az ünnepi rítusokban. A koncerten a különleges téli szokásdallamokat, a karácsony misztériumát megidéző, ritkán hallott és közismert énekeket keretbe foglalják az Alföld gyönyörű tekerős muzsikái.

Az MMA Szegedi Regionális Munkacsoportja idén három koncert támogatásával járult hozzá a választékos és igényes zenei kínálatáról híres, helyi Hangversenyközpont programjaihoz. Májusban az „Áldott, szép pünkösdnek gyönyörű ideje…” című műsorával lépett fel itt Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes, az akadémia rendes tagja és Andrejszki Judit, Liszt Ferenc díjas énekes, csembalista. Szeptemberben Steve Savanya versénekes által megzenésített költemények, valamint magyar és amerikai folk zenék voltak műsoron, most pedig a különleges népi hangszerek által kísért adventi koncert zárja a Bokros trió közreműködésével zajló koncertek sorát.

Helyszín:

A Hangversenyköpont facebook oldala: