XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Település:
Ország:
Díjazási év:
Születési év: 1956
Jegyzet: fafaragó népi iparművész

Leírás

Kiss István fafaragó, népi iparművész
1956-ban született Kömlőn. A faragással 2000-ben kezdett el foglalkozni. Korábban rajzolt, agyag szobrokat készített, ólom figurákat öntött. 2000 volt az az év, amikor belevágott a fába, s elkészült az első szobra. Kézenfekvő volt, hogy figurális faragások irányába fordult. Autodidakta módon ismerkedett a szakmával, nem volt mestere. Mindent magának kellett megtapasztalni, megismerni. Sorra készítette képeit, főleg magyar történelmi figurákat. 2004-ben bízták meg a siroki templomajtó megfaragásával, melyet a Szent István korona felajánlása díszít.
2006-ban meghívást kapott a Homonnai Nemzetközi Alkotótáborba (Szlovákia), ahol egy kiállítással mutatkozhatott be. Az ott készült munkái jelentős többsége zsűrizésre került, A és B minősítéssel. Rendszeresen részt vesz az országos pályázatokon. Az Országos Népművészeti Kiállításokon már 2010-ben, 2015-ben és 2020-ban is kiállították munkáit. A Kapoli pályázatokon is a kiállítók között lehetett.
2011-ben a járomkeretbe foglalt betleheme Rómába, a Pantheonba volt kiállítva. 2018-ban készített, teknő keretbe foglalt betleheme a Virágzó Népművészet kiállításon különdíjat nyert, majd az AMKA kiállításán is díjazott lett. Ennek alapján 2019-ben a „100 Jászol Rómában’ című kiállításon a Vatikánban volt kiállítva. 2021-ben a „Magyar Szentcsalád” című domborművét Rómában a Szent Péter téren állították ki.
Négy alkalommal vett részt a Szanki Faragó Táborba, ahol társaival megalkották a huszonegy állomásból álló Történelmi Emlék-utat, melynek második ütemében már tervezőként is közreműködött. 2017-ben tervei alapján egri, szanki és erdélyi barátaival megfaragták a 15 stációból álló keresztutat, 2021-ben a Kiskun Emlékhely padjait készítették el.
Aldebrőn alapítója, szervezője és fő tervezője az évente megrendezett fafaragó tábornak. Ennek során elkészült az Aldebrői Történelmi Emlékpark, a Szkíta Emlékhely és a Szőlőművesek emlékhelye. Eddig 56 alkotás díszíti a községet.
Bükkzsércen megfaragta a honfoglaló vezérek mellszobrait, Cserépváraljára elkészítette a Zászlóőr című I. világháborús katona szobrát. Kisfüzesen Trianon emlékműve áll. Bogácson a szőlőművelésnek öt szobra állít emléket.
2020-ban részt vett a kisgyőri fafaragó táborban, ahol a Nemzet betlehemét faragták. 2021-ben megtervezte a Szent Korona Kilátó Király-sétányának alakjait, és az évek során megfaragta Szent István, II. András, Könyves Kálmán és Aba Sámuel szobrát.
Szobrai, kopjafái köztereket, templomokat, magánházakat díszítenek. Fő témái a történelem, a vallás és a népélet köré szövődnek. Élete és munkája vall hitről, hazaszeretetről, népművészet iránti elkötelezettségről.
2016-ban elnyerte a népi iparművész címet. 2021-ben Gránátalma-díjat és Király Zsiga díjat kapott. 2020-ban és 2023-ban Magyar Kézműves Remek díjban részesült. 2024-ben Martin György-díjjal tüntették ki.
2002-ben nyert felvételt a Heves Megyei Népművészeti Egyesületbe, melynek 2017 óta elnöke. Nagy erőfeszítéseket tesz a vezetőséggel együtt, hogy az egyesület színvonalas munkát végezzen, 2024-ben elnyerték az MMA Elismerő oklevelét.
Fontos számára, hogy megörökítse mind a saját, mind társai munkáit, tevékenységét. Ezért az évek során hatalmas fotó és videó anyagot sikerült létrehoznia, amelyek nemcsak az egyesület tevékenységét mutatják be, hanem az országos rendezvényekbe is bepillantást adnak.