Martin György-díjasok
Balogh Kálmán
- Település: Budapest, Miskolc
- Ország: Magyarország
- Díjazási év: 2019
- Születési év: 1959
- Jegyzet: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola népi cimbalomtanára
Leírás
Balogh Kálmán sokat tett a cimbalom népszerűsítéséért. A világ számos pontján fellépett, nemcsak népzenészekkel, hanem szimfonikus és dzsessz-zenekarokkal, valamint kortárs zenei együttesekkel is. Tizenegy éves korában kezdett cimbalmozni, első tanára nagybátyja, Balogh Elemér volt. Noha nagybátyja később nem taníthatta, Balogh Kálmán ennek ellenére is elkezdett cimbalmot tanulni, s ekkortól minden héten feljárt Budapestre szülővárosából, Miskolcról. Hamarosan a népzenével is igen jó barátságot kötött. Később Szöllős Beatrix, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Gerencsér Ferenc növendékeként folytatta tanulmányait. Diplomáját 1980-ban szerezte meg cimbalom-szolfézs-énektanári szakon.
1985-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést, majd két évvel később második helyet szerzett a rangos Rácz Aladár cimbalomversenyen. Azóta is számos kitüntetés díjazottja. Pályafutásának kezdetén főleg népzenével foglalkozott. Szinte valamennyi magyar autentikus zenét játszó együttessel muzsikált már, többek között a Jánosi, Ökrös, Téka, Méta, Mákvirág, Muzsikás, Vízöntő, Zsarátnok, Vasmalom, Fonó és Üsztürü együttesekkel. Németországban több hónapig turnézott Kuti Sándorral és Budai Sándorral az André Heller által rendezett Magneten Cigány Show-val, aminek ő volt a zenei igazgatója is.
A kortárs zene is hatással volt rá, többször koncertezett a Miskolci Új Zenei Műhellyel, a 180-as csoporttal és Márta Istvánnal. Fellépett különböző jazzformációkkal is, mint például BDS Collection (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Dés László), Improvocation (Arnie Somogyi, Tony Lakatos), Quartett B (Borbély Mihály), Dresch Quartett, Archie Shepp, Vukán György, Lakatos Ágnes, Budapest Ragtime Band. Kodály Háry János szvitjét olyan neves zenekarokkal adta elő, mint a brooklyni, a philadelphiai, a miami, a tallinni és a madridi szimfonikusok. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén 2007 óta tanít.
Díjai, elismerései:
1985 A Népművészet Ifjú Mestere cím
1987 Rácz Aladár Cimbalomverseny 2. helyezés
1999 eMeRTon-díj
2005 Artisjus-díj
2007 Kodály Zoltán díj
2007 Az év zenésze
2009 Bezerédj-díj
2015 Magyar Örökség díj
2019 Martin György-díj
2019 Prima Primissima díj
Wkipédia oldal: