XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
  Hungarian (Magyar)  English (United Kingdom)
 
Pályázati felhívás
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Reformáció Emlékbizottság a Reformáció 500 éves magyar­ országi és a határainkon túli egyházkerületek jubileumi ünnepségeihez kapcsolódva pályázatot hirdet a Kárpát­ medencében élő, a népművészet hagyományai iránt elkötelezett alkotók, alkotóközösségek részére.

reformacio emlekev.2016. 620x330

A pályázat célja, hogy a népi kézművesség képviselői hozzájáruljanak  ahhoz, hogy a templomok, gyülekezeti termek, egyházi intézmények, valamint az élet nagy fordulóihoz kapcsolódó egyházi szertartások tárgyai, kellékei megújuljanak.
A pályázat meghirdetésével emléket kívánunk állítani a reformáció kulturális és történelmi örökségének.
Pályázni lehet: olyan alkotásokkal, amelyek szellemiségükben az alkalmazott jelképeik által a protestáns egyház hagyományait tükrözik. Olyan alkotásokat várunk, amelyek az elmúlt 10 éven belül készültek.
Külön értékelik a pályázat kiírói azt, ha különböző mesterségek alkotói összefogásával készített tárgyakkal, tárgy együttesekkel pályáznak.

A pályázatra beküldhető alkotások között lehetnek:
-     fafaragás, bútorfestés mesterségben például: templomi berendezés, szószék és úrasztala, padok, festett és faragott kazetták, világítótestek, kapuk, kerítések, fejfák, haranglábak stb.
-    textilművészet különbözô ágaiban: hímzéssel, szövéssel, csipke technikákkal készített alkotások
/úrasztali  terítôk,  kehelytakarók, szószéket, padokat  díszítô  textilek/  a  reformáció 500.   évét reprezentáló „emlék textilek”, melyek az évforduló emlékezetessé tételét szolgálják.
-    fazekasságban a szertartásokban használatos edények, kelyhek, tálak, tányérok, keresztelő edények
/kancsók és tálak/ stb.
-     fémművességben a  szertartásokban használatos edények, kelyhek, zárak,  kerítések, kapudíszek, harangok, lámpatestek stb.
-    egyéb mesterségek: pl. könyvkötészet stb.

A jubileumi ünnepségekhez kapcsolódóan minden mesterségben külön kategóriaként várjuk az emlék­ és ajándéktárgyakat.
Nagyméretű alkotások esetében fotódokumentációval lehet pályázni, minimum A/4­es méretben.
A pályázat felmenő rendszerű, a pályamunkákat a NESZ Tagszervezetei gyűjtik, segítve a  regionális események szervezőit. A határainkon túl élő alkotók, alkotóközösségek a hozzájuk legközelebbi regionális helyszínre küldjék munkáikat.

Jelentkezési lap igényelhető: neszfolk@nesz.hu, vagy a regionális szervezetek elérhetőségein. A kitöltött jelentkezési lapot a regionális szervezetekhez lehet visszaküldeni. Ezzel igyekszünk felmérni a lehetséges pályázók számát, segítjük a pályamunka eljutását a zsűrizések és kiállítások helyszínére.

A pályamunkákat szakmai zsűri bírálja és javaslatot tesz régiónként a kiállításon bemutatható alkotásokra.

A regionális kiállítások rendezői és helyszínei:

- Észak-Magyarország - Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, Miskolc
Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. május 29.
Zsűrizés időpontja: 2017. május 30-31.
Kiállítás megnyitó: 2017. június 16.
Kiállítás helyszíne: Felsővárosi Református Templom
3532 Miskolc, Balázs Győző tér 1.
Kiállítás nyitva tartása: 2017. június 16.-július 30.
Kapcsolattartó: Gergye Zoltán - 06 30 381 8595
fmne@kezmuvesekhaza.hu

- Észak-Alföld - Hajdú-Bihar Népművészeti Egyesület, Debrecen
Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. május 15-16.
Zsűrizés időpontja: 2017. május 19.
Kiállítás megnyitó: 2017. június 10.
Kiállítás helyszíne: Debreceni Nagytemplom, Kálvin János Galéria
Kiállítás nyitva tartása: 2017. június 10. - július 3.
Kapcsolattartó: Hubert Erzsébet - 06 30 263 6448; 06 52 410 174
herzsebet99@gmail.com

- Dél-Alföld - Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békéscsaba
Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. június 1-11.
Zsűrizés időpontja: 2017. június 17-18.
Kiállítás megnyitó: 2017. július 17.
Kiállítás helyszíne: Református Templom és/vagy Imaház, Békéscsaba
Kiállítás nyitva tartása: 2017. július 17.-augusztus 4.
Kapcsolattartó: Pál Miklósné - 06 30 299 7789 info@bmne.hu

- Közép-Dunántúl - Fehérvári Kézművesek Egyesülete, Székesfehérvár
Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. június 17.
Zsűrizés időpontja: 2017. június 21.
Kiállítás megnyitó: 2017. július 1.
Kiállítás helyszíne: Dunántúli Református Egyházkerület, Pápa
Kiállítás nyitva tartása: 2017. július 1-23.
Kapcsolattartó: Szenczi Jánosné - 06 20 259 2952 kezmuvesek@gmail.com

- Nyugat- Dunántúl - Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Zalaegerszeg
Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. május 30-31.
Zsűrizés időpontja: 2017. június 2.
Kiállítás megnyitó: 2017. június 11.
Kiállítás helyszíne: Református Templom Galériája, 8900 Zalaegerszeg, Rózsa u. 2.
Kiállítás nyitva tartása: 2017. június 11.-július 9.
Kapcsolattartó: Prokné Tirner Gyöngyi - 06 30 946 4094, 06 92 312 744
gebart@invitel.hu

- Dél-Dunántúl - Tolna Megyei Népművészeti Egyesület, Szekszárd
Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. június 16.
Zsűrizés időpontja: 2017. június 26.
Kiállítás megnyitó: 2017. október 31.
Kiállítás helyszíne: Szekszárdi Református Templom
7100 Szekszárd, Kálvin tér 12-14.
Kiállítás nyitva tartása: 2017. október 31.-november 15.
Kapcsolattartó: Komjáthi Tamásné - 06 20 946 5617
agnes.komjathi@gmail.com

- Közép-Magyarország - Iharos Népművészeti Egyesület- Budapest
Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. április 14-15.
Zsűrizés időpontja: 2017. április 17-18.
Kiállítás megnyitó: 2017. április 22.(egyeztetés alatt)
Kiállítás helyszíne: Duna melléki Református Egyházkerület,
Püspöki Hivatal
1092 Budapest, Ráday u. 28.
Kiállítás nyitva tartása: 2017. április 22.-május 31.
Kapcsolattartó: Ament Éva - 06 30 234 3887, 06 23 389 121
ament.eva@t-online.hu

Ajánlott irodalom:
1. Takács Béla munkái:
Református templomok úrasztali terítői (1983)
Bibliai jelképek a magyar református egyházművészetben (1986)
"Uram hajlékodat, szeretem hazádat" - Református művészet Magyarországon (1990)
Református templomok Magyarországon /társszerző/ (1992)
Magyar református lelkészek öltözete (2004)
Tanulmánykötetek. Szerk.: Bolvári-Takács Gábor
1. Református egyházművészet Magyarországon.
2. Zemplén és Sárospatak
3. Debrecen vonzásában
2. dr. P. Szalay Emőke tudományos munkássága, publikációi.
Interneten:
3. A magyarországi megyék népművészetét bemutató monográfiák

Bővebb információ:


Népművészeti Egyesületek Szövetsége
Budapest, 1011 Szilágyi Dezső tér 6.
Telefon: 06 1 214 31 47
Tel. / Fax: 06 1 214 35 23
E-mail: neszfolk@nesz.hu
Settings10.234MBMemory Usage408msRequest Duration
Theme
Open Button Position
Hide Empty Tabs
Autoshow
Reset to defaults
Joomla! Version5.3.1
PHP Version8.3.22
Identityguest
Response200
Templateg5_hydrogen
Database
Server
mysql
Version
10.5.29-MariaDB-0+deb11u1
Collation
utf8mb4_general_ci
Conn Collation
utf8mb4_general_ci
$_GET
[]
$_POST
[]
$_SESSION
array:1 [ "joomla" => "***redacted***" ]
$_COOKIE
[]
$_SERVER
array:50 [ "USER" => "www-data" "HOME" => "/var/www" "SCRIPT_NAME" => "/index.php" "REQUEST_...
session
array:3 [ "counter" => 1 "timer" => array:3 [ "start" => 1750632972 "last" => 1750632972...
registry
array:3 [ "data" => [] "initialized" => false "separator" => "." ]
user
array:21 [ "id" => 0 "name" => null "username" => null "email" => null "password" => "***r...
plg_system_languagefilter
array:1 [ "language" => "hu-HU" ]
  • afterLoad (83.82KB) (2.77ms)
  • afterInitialise (1.56MB) (41.2ms)
  • afterRoute (547.75KB) (22.91ms)
  • beforeRenderComponent com_content (23.41KB) (622μs)
  • Before Access::preloadComponents (all components) (34.63KB) (1.63ms)
  • After Access::preloadComponents (all components) (115.22KB) (2.29ms)
  • Before Access::preloadPermissions (com_content) (744B) (47μs)
  • After Access::preloadPermissions (com_content) (2.09MB) (14.21ms)
  • Before Access::getAssetRules (id:1333 name:com_content.article.1423) (66.65KB) (300μs)
  • After Access::getAssetRules (id:1333 name:com_content.article.1423) (8.23KB) (242μs)
  • Before Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (255.48KB) (25.84ms)
  • After Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (6.48KB) (71μs)
  • afterRenderComponent com_content (713.33KB) (38.38ms)
  • Before Access::getAssetRules (id:8 name:com_content) (289.43KB) (13.67ms)
  • After Access::getAssetRules (id:8 name:com_content) (6.94KB) (82μs)
  • afterDispatch (240B) (1.63ms)
  • beforeRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (443.34KB) (14.23ms)
  • afterRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (90.28KB) (6.32ms)
  • beforeRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (720B) (20μs)
  • afterRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (32.55KB) (2.27ms)
  • beforeRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (2.42MB) (102ms)
  • afterRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (14.91KB) (1.12ms)
  • beforeRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (720B) (17μs)
  • afterRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (6.45KB) (957μs)
  • afterRender (810.19KB) (115ms)
  • 1 x afterRender (810.19KB) (28.15%)
    115ms
    1 x beforeRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (2.42MB) (24.91%)
    102ms
    1 x afterInitialise (1.56MB) (10.1%)
    41.20ms
    1 x afterRenderComponent com_content (713.33KB) (9.41%)
    38.38ms
    1 x Before Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (255.48KB) (6.33%)
    25.84ms
    1 x afterRoute (547.75KB) (5.62%)
    22.91ms
    1 x beforeRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (443.34KB) (3.49%)
    14.23ms
    1 x After Access::preloadPermissions (com_content) (2.09MB) (3.48%)
    14.21ms
    1 x Before Access::getAssetRules (id:8 name:com_content) (289.43KB) (3.35%)
    13.67ms
    1 x afterRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (90.28KB) (1.55%)
    6.32ms
    1 x afterLoad (83.82KB) (0.68%)
    2.77ms
    1 x After Access::preloadComponents (all components) (115.22KB) (0.56%)
    2.29ms
    1 x afterRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (32.55KB) (0.56%)
    2.27ms
    1 x afterDispatch (240B) (0.4%)
    1.63ms
    1 x Before Access::preloadComponents (all components) (34.63KB) (0.4%)
    1.63ms
    1 x afterRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (14.91KB) (0.28%)
    1.12ms
    1 x afterRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (6.45KB) (0.23%)
    957μs
    1 x beforeRenderComponent com_content (23.41KB) (0.15%)
    622μs
    1 x Before Access::getAssetRules (id:1333 name:com_content.article.1423) (66.65KB) (0.07%)
    300μs
    1 x After Access::getAssetRules (id:1333 name:com_content.article.1423) (8.23KB) (0.06%)
    242μs
    1 x After Access::getAssetRules (id:8 name:com_content) (6.94KB) (0.02%)
    82μs
    1 x After Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (6.48KB) (0.02%)
    71μs
    1 x Before Access::preloadPermissions (com_content) (744B) (0.01%)
    47μs
    1 x beforeRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (720B) (0%)
    20μs
    1 x beforeRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (720B) (0%)
    17μs
89 statements were executed, 7 of which were duplicates, 82 unique67.62ms709.2KB
  • SELECT @@SESSION.sql_mode;209μs968B/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:259Copy
  • SELECT `data` FROM `thj5_session` WHERE `session_id` = ?416μs1008BParams/libraries/vendor/joomla/session/src/Handler/DatabaseHandler.php:250Copy
  • SELECT `extension_id` AS `id`,`element` AS `option`,`params`,`enabled` FROM `thj5_extensions` WHERE `type` = 'component' AND `state` = 0 AND `enabled` = 1959μs1.42KB/libraries/src/Component/ComponentHelper.php:399Copy
  • SELECT `id`,`rules` FROM `thj5_viewlevels`304μs656B/libraries/src/Access/Access.php:955Copy
  • SELECT `b`.`id` FROM `thj5_usergroups` AS `a` LEFT JOIN `thj5_usergroups` AS `b` ON `b`.`lft` <= `a`.`lft` AND `b`.`rgt` >= `a`.`rgt` WHERE `a`.`id` = :guest487μs1.64KBParams/libraries/src/Access/Access.php:868Copy
  • SELECT `folder` AS `type`,`element` AS `name`,`params` AS `params`,`extension_id` AS `id` FROM `thj5_extensions` WHERE `enabled` = 1 AND `type` = 'plugin' AND `state` IN (0,1) AND `access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2) ORDER BY `ordering`1.73ms19.98KBParams/libraries/src/Plugin/PluginHelper.php:294Copy
  • SELECT * FROM `thj5_languages` WHERE `published` = 1 ORDER BY `ordering` ASC500μs1.61KB/libraries/src/Language/LanguageHelper.php:179Copy
  • SELECT `element`,`name`,`client_id`,`extension_id` FROM `thj5_extensions` WHERE `type` = 'language' AND `state` = 0 AND `enabled` = 1447μs784B/libraries/src/Language/LanguageHelper.php:252Copy
  • SELECT `m`.`id`,`m`.`menutype`,`m`.`title`,`m`.`alias`,`m`.`note`,`m`.`link`,`m`.`type`,`m`.`level`,`m`.`language`,`m`.`browserNav`,`m`.`access`,`m`.`params`,`m`.`home`,`m`.`img`,`m`.`template_style_id`,`m`.`component_id`,`m`.`parent_id`,`m`.`path` AS `route`,`e`.`element` AS `component` FROM `thj5_menu` AS `m` LEFT JOIN `thj5_extensions` AS `e` ON `m`.`component_id` = `e`.`extension_id` WHERE ( (`m`.`published` = 1 AND `m`.`parent_id` > 0 AND `m`.`client_id` = 0) AND (`m`.`publish_up` IS NULL OR `m`.`publish_up` <= :currentDate1)) AND (`m`.`publish_down` IS NULL OR `m`.`publish_down` >= :currentDate2) ORDER BY `m`.`lft`1.93ms101.42KBParams/libraries/src/Menu/SiteMenu.php:166Copy
  • SELECT `c`.`id`,`c`.`asset_id`,`c`.`access`,`c`.`alias`,`c`.`checked_out`,`c`.`checked_out_time`,`c`.`created_time`,`c`.`created_user_id`,`c`.`description`,`c`.`extension`,`c`.`hits`,`c`.`language`,`c`.`level`,`c`.`lft`,`c`.`metadata`,`c`.`metadesc`,`c`.`metakey`,`c`.`modified_time`,`c`.`note`,`c`.`params`,`c`.`parent_id`,`c`.`path`,`c`.`published`,`c`.`rgt`,`c`.`title`,`c`.`modified_user_id`,`c`.`version`, CASE WHEN CHAR_LENGTH(`c`.`alias`) != 0 THEN CONCAT_WS(':', `c`.`id`, `c`.`alias`) ELSE `c`.`id` END as `slug` FROM `thj5_categories` AS `s` INNER JOIN `thj5_categories` AS `c` ON (`s`.`lft` < `c`.`lft` AND `c`.`lft` < `s`.`rgt` AND `c`.`language` IN (:preparedArray1,:preparedArray2)) OR (`c`.`lft` <= `s`.`lft` AND `s`.`rgt` <= `c`.`rgt`) WHERE (`c`.`extension` = :extension OR `c`.`extension` = 'system') AND `c`.`published` = 1 AND `s`.`id` = :id ORDER BY `c`.`lft`1.09ms3.92KBParams/libraries/src/Categories/Categories.php:375Copy
  • SELECT `id` FROM `thj5_content` WHERE `alias` = :segment AND `catid` = :id483μs1.34KBParams/components/com_content/src/Service/Router.php:270Copy
  • SELECT `id`,`home`,`template`,`s`.`params`,`inheritable`,`parent` FROM `thj5_template_styles` AS `s` LEFT JOIN `thj5_extensions` AS `e` ON `e`.`element` = `s`.`template` AND `e`.`type` = 'template' AND `e`.`client_id` = `s`.`client_id` WHERE `s`.`client_id` = 0 AND `e`.`enabled` = 1659μs864B/administrator/components/com_templates/src/Model/StyleModel.php:718Copy
  • SELECT s.id, s.template, s.home, s.title AS long_title, s.params FROM thj5_template_styles AS s WHERE s.client_id = 0 AND s.template = 'g5_hydrogen' ORDER BY s.id576μs784B/libraries/gantry5/src/classes/Gantry/Joomla/StyleHelper.php:69Copy
  • SELECT `id`,`name`,`rules`,`parent_id` FROM `thj5_assets` WHERE `name` IN (:preparedArray1,:preparedArray2,:preparedArray3,:preparedArray4,:preparedArray5,:preparedArray6,:preparedArray7,:preparedArray8,:preparedArray9,:preparedArray10,:preparedArray11,:preparedArray12,:preparedArray13,:preparedArray14,:preparedArray15,:preparedArray16,:preparedArray17,:preparedArray18,:preparedArray19,:preparedArray20,:preparedArray21,:preparedArray22,:preparedArray23,:preparedArray24,:preparedArray25,:preparedArray26,:preparedArray27,:preparedArray28,:preparedArray29,:preparedArray30,:preparedArray31,:preparedArray32,:preparedArray33,:preparedArray34,:preparedArray35,:preparedArray36,:preparedArray37,:preparedArray38,:preparedArray39,:preparedArray40,:preparedArray41,:preparedArray42,:preparedArray43,:preparedArray44,:preparedArray45,:preparedArray46)1.28ms7.56KBParams/libraries/src/Access/Access.php:357Copy
  • SELECT `id`,`name`,`rules`,`parent_id` FROM `thj5_assets` WHERE `name` LIKE :asset OR `name` = :extension OR `parent_id` = 06.78ms233.48KBParams/libraries/src/Access/Access.php:301Copy
  • SHOW FULL COLUMNS FROM `thj5_content`1.34ms1.77KB/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:539Copy
  • UPDATE `thj5_content` SET `hits` = (`hits` + 1) WHERE `id` = '1423'3.79ms1.3KB/libraries/src/Table/Table.php:1348Copy
  • SELECT `a`.`id`,`a`.`asset_id`,`a`.`title`,`a`.`alias`,`a`.`introtext`,`a`.`fulltext`,`a`.`state`,`a`.`catid`,`a`.`created`,`a`.`created_by`,`a`.`created_by_alias`,`a`.`modified`,`a`.`modified_by`,`a`.`checked_out`,`a`.`checked_out_time`,`a`.`publish_up`,`a`.`publish_down`,`a`.`images`,`a`.`urls`,`a`.`attribs`,`a`.`version`,`a`.`ordering`,`a`.`metakey`,`a`.`metadesc`,`a`.`access`,`a`.`hits`,`a`.`metadata`,`a`.`featured`,`a`.`language`,`fp`.`featured_up`,`fp`.`featured_down`,`c`.`title` AS `category_title`,`c`.`alias` AS `category_alias`,`c`.`access` AS `category_access`,`c`.`language` AS `category_language`,`fp`.`ordering`,`u`.`name` AS `author`,`parent`.`title` AS `parent_title`,`parent`.`id` AS `parent_id`,`parent`.`path` AS `parent_route`,`parent`.`alias` AS `parent_alias`,`parent`.`language` AS `parent_language`,ROUND(`v`.`rating_sum` / `v`.`rating_count`, 1) AS `rating`,`v`.`rating_count` AS `rating_count` FROM `thj5_content` AS `a` INNER JOIN `thj5_categories` AS `c` ON `c`.`id` = `a`.`catid` LEFT JOIN `thj5_content_frontpage` AS `fp` ON `fp`.`content_id` = `a`.`id` LEFT JOIN `thj5_users` AS `u` ON `u`.`id` = `a`.`created_by` LEFT JOIN `thj5_categories` AS `parent` ON `parent`.`id` = `c`.`parent_id` LEFT JOIN `thj5_content_rating` AS `v` ON `a`.`id` = `v`.`content_id` WHERE ( (`a`.`id` = :pk AND `c`.`published` > 0 AND `a`.`language` IN (:preparedArray1,:preparedArray2)) AND (`a`.`publish_up` IS NULL OR `a`.`publish_up` <= :publishUp)) AND (`a`.`publish_down` IS NULL OR `a`.`publish_down` >= :publishDown) AND `a`.`state` IN (:preparedArray3,:preparedArray4)941μs22.19KBParams/components/com_content/src/Model/ArticleModel.php:215Copy
  • SELECT `c`.`id`,`c`.`asset_id`,`c`.`access`,`c`.`alias`,`c`.`checked_out`,`c`.`checked_out_time`,`c`.`created_time`,`c`.`created_user_id`,`c`.`description`,`c`.`extension`,`c`.`hits`,`c`.`language`,`c`.`level`,`c`.`lft`,`c`.`metadata`,`c`.`metadesc`,`c`.`metakey`,`c`.`modified_time`,`c`.`note`,`c`.`params`,`c`.`parent_id`,`c`.`path`,`c`.`published`,`c`.`rgt`,`c`.`title`,`c`.`modified_user_id`,`c`.`version`, CASE WHEN CHAR_LENGTH(`c`.`alias`) != 0 THEN CONCAT_WS(':', `c`.`id`, `c`.`alias`) ELSE `c`.`id` END as `slug` FROM `thj5_categories` AS `s` INNER JOIN `thj5_categories` AS `c` ON (`s`.`lft` < `c`.`lft` AND `c`.`lft` < `s`.`rgt` AND `c`.`language` IN (:preparedArray3,:preparedArray4)) OR (`c`.`lft` <= `s`.`lft` AND `s`.`rgt` <= `c`.`rgt`) WHERE (`c`.`extension` = :extension OR `c`.`extension` = 'system') AND `c`.`access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2) AND `c`.`published` = 1 AND `s`.`id` = :id ORDER BY `c`.`lft`1.11ms3.98KBParams/libraries/src/Categories/Categories.php:375Copy
  • SELECT `m`.`tag_id`,`t`.* FROM `thj5_contentitem_tag_map` AS `m` INNER JOIN `thj5_tags` AS `t` ON `m`.`tag_id` = `t`.`id` WHERE `m`.`type_alias` = :contentType AND `m`.`content_item_id` = :id AND `t`.`published` = 1 AND `t`.`access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2)924μs3.97KBParams/libraries/src/Helper/TagsHelper.php:388Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'articles') ORDER BY r.ordering, r.id608μs1.48KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT `c`.`id`,`c`.`asset_id`,`c`.`access`,`c`.`alias`,`c`.`checked_out`,`c`.`checked_out_time`,`c`.`created_time`,`c`.`created_user_id`,`c`.`description`,`c`.`extension`,`c`.`hits`,`c`.`language`,`c`.`level`,`c`.`lft`,`c`.`metadata`,`c`.`metadesc`,`c`.`metakey`,`c`.`modified_time`,`c`.`note`,`c`.`params`,`c`.`parent_id`,`c`.`path`,`c`.`published`,`c`.`rgt`,`c`.`title`,`c`.`modified_user_id`,`c`.`version`, CASE WHEN CHAR_LENGTH(`c`.`alias`) != 0 THEN CONCAT_WS(':', `c`.`id`, `c`.`alias`) ELSE `c`.`id` END as `slug` FROM `thj5_categories` AS `s` INNER JOIN `thj5_categories` AS `c` ON (`s`.`lft` < `c`.`lft` AND `c`.`lft` < `s`.`rgt` AND `c`.`language` IN (:preparedArray3,:preparedArray4)) OR (`c`.`lft` <= `s`.`lft` AND `s`.`rgt` <= `c`.`rgt`) WHERE (`c`.`extension` = :extension OR `c`.`extension` = 'system') AND `c`.`access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2) AND `c`.`published` = 1 AND `s`.`id` = :id ORDER BY `c`.`lft`1.02ms3.98KBParams/libraries/src/Categories/Categories.php:375Copy
  • SELECT DISTINCT a.id, a.title, a.name, a.checked_out, a.checked_out_time, a.note, a.state, a.access, a.created_time, a.created_user_id, a.ordering, a.language, a.fieldparams, a.params, a.type, a.default_value, a.context, a.group_id, a.label, a.description, a.required, a.only_use_in_subform,l.title AS language_title, l.image AS language_image,uc.name AS editor,ag.title AS access_level,ua.name AS author_name,g.title AS group_title, g.access as group_access, g.state AS group_state, g.note as group_note FROM thj5_fields AS a LEFT JOIN `thj5_languages` AS l ON l.lang_code = a.language LEFT JOIN thj5_users AS uc ON uc.id=a.checked_out LEFT JOIN thj5_viewlevels AS ag ON ag.id = a.access LEFT JOIN thj5_users AS ua ON ua.id = a.created_user_id LEFT JOIN thj5_fields_groups AS g ON g.id = a.group_id LEFT JOIN `thj5_fields_categories` AS fc ON fc.field_id = a.id WHERE ( (`a`.`context` = :context AND (`fc`.`category_id` IS NULL OR `fc`.`category_id` IN (:preparedArray1,:preparedArray2,:preparedArray3)) AND `a`.`access` IN (:preparedArray4,:preparedArray5)) AND (`a`.`group_id` = 0 OR `g`.`access` IN (:preparedArray6,:preparedArray7)) AND `a`.`state` = :state) AND (`a`.`group_id` = 0 OR `g`.`state` = :gstate) AND `a`.`only_use_in_subform` = :only_use_in_subform AND `a`.`language` IN (:preparedArray8,:preparedArray9) ORDER BY a.ordering ASC1.95ms4.81KBParams/libraries/src/MVC/Model/BaseDatabaseModel.php:164Copy
  • SELECT `c`.`id`,`c`.`asset_id`,`c`.`access`,`c`.`alias`,`c`.`checked_out`,`c`.`checked_out_time`,`c`.`created_time`,`c`.`created_user_id`,`c`.`description`,`c`.`extension`,`c`.`hits`,`c`.`language`,`c`.`level`,`c`.`lft`,`c`.`metadata`,`c`.`metadesc`,`c`.`metakey`,`c`.`modified_time`,`c`.`note`,`c`.`params`,`c`.`parent_id`,`c`.`path`,`c`.`published`,`c`.`rgt`,`c`.`title`,`c`.`modified_user_id`,`c`.`version`, CASE WHEN CHAR_LENGTH(`c`.`alias`) != 0 THEN CONCAT_WS(':', `c`.`id`, `c`.`alias`) ELSE `c`.`id` END as `slug` FROM `thj5_categories` AS `s` INNER JOIN `thj5_categories` AS `c` ON (`s`.`lft` < `c`.`lft` AND `c`.`lft` < `s`.`rgt` AND `c`.`language` IN (:preparedArray3,:preparedArray4)) OR (`c`.`lft` <= `s`.`lft` AND `s`.`rgt` <= `c`.`rgt`) WHERE (`c`.`extension` = :extension OR `c`.`extension` = 'system') AND `c`.`access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2) AND `c`.`published` = 1 AND `s`.`id` = :id ORDER BY `c`.`lft`1.05ms3.98KBParams/libraries/src/Categories/Categories.php:375Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'component') ORDER BY r.ordering, r.id831μs50.23KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT `language`,`id` FROM `thj5_menu` WHERE `home` = '1' AND `published` = 1 AND `client_id` = 0563μs624B/libraries/src/Language/Multilanguage.php:123Copy
  • SELECT `alias`,`catid` FROM thj5_content WHERE `id` = :key301μs1.37KBParams/libraries/src/Component/Router/Rules/PreprocessRules.php:123Copy
  • SELECT `c2`.`language`,CONCAT_WS(':', `c2`.`id`, `c2`.`alias`) AS `id`,CONCAT_WS(':', `ca`.`id`, `ca`.`alias`) AS `catid` FROM `thj5_content` AS `c` INNER JOIN `thj5_associations` AS `a` ON `a`.`id` = `c`.`id` AND `a`.`context` = :context INNER JOIN `thj5_associations` AS `a2` ON `a`.`key` = `a2`.`key` INNER JOIN `thj5_content` AS `c2` ON `a2`.`id` = `c2`.`id` INNER JOIN `thj5_categories` AS `ca` ON `c2`.`catid` = `ca`.`id` AND `ca`.`extension` = :extension2 WHERE `c`.`id` = :id AND c2.access IN (1,5) AND c2.language != 'hu-HU' AND (c2.publish_up IS NULL OR c2.publish_up <= '2025-06-22 22:56:12') AND (c2.publish_down IS NULL OR c2.publish_down >= '2025-06-22 22:56:12') AND c2.state = 1608μs1.47KBParams/libraries/src/Language/Associations.php:145Copy
  • SELECT `m`.`id`,`m`.`title`,`m`.`module`,`m`.`position`,`m`.`content`,`m`.`showtitle`,`m`.`params`,`mm`.`menuid` FROM `thj5_modules` AS `m` LEFT JOIN `thj5_modules_menu` AS `mm` ON `mm`.`moduleid` = `m`.`id` LEFT JOIN `thj5_extensions` AS `e` ON `e`.`element` = `m`.`module` AND `e`.`client_id` = `m`.`client_id` WHERE ( ( (`m`.`published` = 1 AND `e`.`enabled` = 1 AND `m`.`client_id` = :clientId AND `m`.`access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2)) AND (`m`.`publish_up` IS NULL OR `m`.`publish_up` <= :publishUp)) AND (`m`.`publish_down` IS NULL OR `m`.`publish_down` >= :publishDown)) AND (`mm`.`menuid` = :itemId OR `mm`.`menuid` <= 0) AND `m`.`language` IN (:preparedArray3,:preparedArray4) ORDER BY `m`.`position`,`m`.`ordering`1.57ms34.09KBParams/libraries/src/Cache/Controller/CallbackController.php:51Copy
  • SELECT * FROM thj5_menu WHERE id='657'505μs2.84KB/modules/mod_sclogin/helper.php:429Copy
  • SELECT `alias`,`catid` FROM thj5_content WHERE `id` = :key326μs1.37KBParams/libraries/src/Component/Router/Rules/PreprocessRules.php:123Copy
  • SELECT a.params FROM thj5_advancedmodules AS a WHERE a.module_id = 113280μs536B/plugins/system/advancedmodules/src/Helper.php:151Copy
  • SELECT `a`.`menutype`,`a`.`title` FROM `thj5_menu_types` AS `a` WHERE `a`.`client_id` = 0308μs3.13KB/libraries/gantry5/src/classes/Gantry/Framework/Menu.php:138Copy
  • SELECT m.id, m.alias, m.path AS route, m.level, m.parent_id FROM thj5_menu AS m WHERE m.menutype = 'magyar' AND m.parent_id > 0 AND m.client_id = 0 AND m.published >= 0 ORDER BY m.lft1.35ms1.98KB/libraries/gantry5/src/classes/Gantry/Framework/Menu.php:791Copy
  • SELECT m.id, m.title, m.module, m.position, m.content, m.showtitle, m.params,am.params AS extra, 0 AS menuid, m.publish_up, m.publish_down FROM thj5_modules AS m LEFT JOIN thj5_extensions AS e ON e.element = m.module AND e.client_id = m.client_id LEFT JOIN thj5_advancedmodules as am ON am.module_id = m.id WHERE m.published = 1 AND e.enabled = 1 AND m.client_id = 0 ORDER BY m.position, m.ordering1.53ms50.17KB/plugins/system/advancedmodules/src/Helper.php:191Copy
  • SELECT m.condition_id,m.item_id FROM thj5_conditions_map as m LEFT JOIN thj5_conditions as c ON c.id = m.condition_id WHERE `m`.`extension` = 'com_advancedmodules' AND `c`.`published` = 1722μs1.06KB/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:831Copy
  • SHOW FULL COLUMNS FROM `thj5_conditions`898μs1.45KB/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:539Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '4'344μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 4326μs688B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 4 ORDER BY m.extension,m.item_id392μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT `id`,`title` AS `value` FROM `thj5_modules`478μs2.06KB/administrator/components/com_conditions/src/Helper/Helper.php:184Copy
  • SHOW FULL COLUMNS FROM `thj5_modules`1.01ms1.58KB/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:539Copy
  • SELECT `id`,`published` AS `value` FROM `thj5_modules`357μs2.06KB/administrator/components/com_conditions/src/Helper/Helper.php:184Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '33'385μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 331.61ms688B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 33 ORDER BY m.extension,m.item_id477μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '34'376μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 34318μs688B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 34 ORDER BY m.extension,m.item_id478μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '8'341μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 8320μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 3313μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 8 ORDER BY m.extension,m.item_id345μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '29'343μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 29315μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 24469μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 29 ORDER BY m.extension,m.item_id385μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '32'347μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 32383μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 31318μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 32 ORDER BY m.extension,m.item_id336μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '31'302μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 31374μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 32347μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 31 ORDER BY m.extension,m.item_id336μs11.69KB/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '21'305μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 21315μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 25317μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 21 ORDER BY m.extension,m.item_id381μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '22'304μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 22336μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 26331μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 22 ORDER BY m.extension,m.item_id345μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '23'329μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 23320μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 27366μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 23 ORDER BY m.extension,m.item_id360μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '24'333μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 24436μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 28345μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 24 ORDER BY m.extension,m.item_id452μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_schemaorg` WHERE `itemId` = :itemId AND `context` = :context420μs1.55KBParams/plugins/system/schemaorg/src/Extension/Schemaorg.php:406Copy
  • SELECT `a`.`id`,`a`.`asset_id`,`a`.`title`,`a`.`alias`,`a`.`introtext`,`a`.`fulltext`,`a`.`state`,`a`.`catid`,`a`.`created`,`a`.`created_by`,`a`.`created_by_alias`,`a`.`modified`,`a`.`modified_by`,`a`.`checked_out`,`a`.`checked_out_time`,`a`.`publish_up`,`a`.`publish_down`,`a`.`images`,`a`.`urls`,`a`.`attribs`,`a`.`version`,`a`.`ordering`,`a`.`metakey`,`a`.`metadesc`,`a`.`access`,`a`.`hits`,`a`.`metadata`,`a`.`featured`,`a`.`language`,`fp`.`featured_up`,`fp`.`featured_down`,`c`.`title` AS `category_title`,`c`.`alias` AS `category_alias`,`c`.`access` AS `category_access`,`c`.`language` AS `category_language`,`fp`.`ordering`,`u`.`name` AS `author`,`parent`.`title` AS `parent_title`,`parent`.`id` AS `parent_id`,`parent`.`path` AS `parent_route`,`parent`.`alias` AS `parent_alias`,`parent`.`language` AS `parent_language`,ROUND(`v`.`rating_sum` / `v`.`rating_count`, 1) AS `rating`,`v`.`rating_count` AS `rating_count` FROM `thj5_content` AS `a` INNER JOIN `thj5_categories` AS `c` ON `c`.`id` = `a`.`catid` LEFT JOIN `thj5_content_frontpage` AS `fp` ON `fp`.`content_id` = `a`.`id` LEFT JOIN `thj5_users` AS `u` ON `u`.`id` = `a`.`created_by` LEFT JOIN `thj5_categories` AS `parent` ON `parent`.`id` = `c`.`parent_id` LEFT JOIN `thj5_content_rating` AS `v` ON `a`.`id` = `v`.`content_id` WHERE ( (`a`.`id` = :pk AND `c`.`published` > 0 AND `a`.`language` IN (:preparedArray1,:preparedArray2)) AND (`a`.`publish_up` IS NULL OR `a`.`publish_up` <= :publishUp)) AND (`a`.`publish_down` IS NULL OR `a`.`publish_down` >= :publishDown) AND `a`.`state` IN (:preparedArray3,:preparedArray4)923μs22.23KBParams/components/com_content/src/Model/ArticleModel.php:215Copy
  • SELECT SUM(CASE WHEN `a`.`next_execution` <= :now THEN 1 ELSE 0 END) AS due_count,SUM(CASE WHEN `a`.`locked` IS NULL THEN 0 ELSE 1 END) AS locked_count FROM `thj5_scheduler_tasks` AS `a` WHERE `a`.`state` = 1403μs1.37KBParams/administrator/components/com_scheduler/src/Model/TasksModel.php:517Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'head') ORDER BY r.ordering, r.id692μs1.48KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'body') ORDER BY r.ordering, r.id847μs50.36KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'everywhere') ORDER BY r.ordering, r.id657μs1.5KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT `session_id` FROM `thj5_session` WHERE `session_id` = ?292μs1008BParams/libraries/vendor/joomla/session/src/Handler/DatabaseHandler.php:277Copy
  • INSERT INTO `thj5_session` (`data`,`time`,`session_id`) VALUES (?, ?, ?)5.28ms544BParams/libraries/vendor/joomla/session/src/Handler/DatabaseHandler.php:301Copy