A Háromszék Táncegyüttes jótékony célú bemutatója
Sepsiszentgyörgy, 2011. december 19.
A Háromszék Táncegyüttes igyekszik feleleveníteni a naptári év jeles eseményeihez kötődő táncos szokásokat. A Százlábú Néptáncegyüttessel közreműködve december 19-én, hétfőn, 19.00 órától mutatja be Lámpások c. előadását.
A Tamási Áron Színház nagytermében bemutatott közös karácsonyi produkció célja jótékony jellegű. A bemutató bevételét, illetve a további adományokat a 22 éves Csákány Helga Katalin, a Háromszék Táncegyüttes táncosa részére ajánlják fel, aki daganatos betegsége miatt két hónap alatt három súlyos műtéten esett át, gyógyulása érdekében pedig további költséges kezelések szükségesek.
Koreográfia: Ivácson László, Orza Călin
Tánckarvezetők: Tőkés Zsolt és Tekeres Gizella
A belépődíj fejenként 15 lej. A helyigényeket kérik jelezni legkésőbb az előadás napján 15 óráig a 0721-139882 vagy a 0728-085091 telefonszámokon.
A bemutatót követően az előadás december 20-án, 17.00 órától a Tamási Áron Színház nagytermében, illetve 27-én, 19.00 órától a Lajtha László Stúdióteremben is megtekinthető.
További részletek a Háromszék Táncegyüttes honlapján: