Jótékonysági előadássorozat
Sepsiszentgyörgy, 2013. május 20-28.
Több intézmény összefogásával jótékonysági előadássorozatra kerül sor május 20-28. között Sepsiszentgyörgyön, az előadások bevételét Csákány Helga-Katalin megsegítésére ajánlják fel.
A Lajtha László Alapítvány kezdeményezésére a Diakónia Alapítvány, az M Studio Mozgásszínház, a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureșanu Színház, a Heveder zenekar, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Háromszék Táncegyüttes összefogásából május 20-28. között jótékonysági előadássorozatra kerül sor Sepsiszentgyörgyön. Az előadások bevételét a Háromszék Táncegyüttes táncosa, Csákány Helga-Katalin részére ajánlják fel a szervezők, akit daganatos betegsége miatt két éve nem látott a közönség, gyógyulása érdekében pedig további költségek kezelések szükségesek.
Május 20-án, hétfőn, és 21-én, kedden a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős diákjai a Bocsárdi László által rendezett Két lengyel darab c. előadást mutatják be 19.30-tól, a színház nagyszínpadán. Az előadás a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat keretében, a Tamási Áron Színház felajánlásából valósul meg.
Május 24-én, pénteken 20 órától a Heveder zenekar koncertezik az Új Stúdióban. Május 25-én, szombaton két előadással is várják a közönséget: 19 órától az Új Stúdióban az M Studio Szentivánéji álom c. mozgásszínházi előadása (rendező Uray Péter), a színház nagyszínpadán pedig az Andrei Mureşanu Színház Shakespeare összes - röviden! c. produkciója (rendező Lucian Ţion) tekinthető meg. A jótékonysági előadássorozat a Háromszék Táncegyüttes A tékozló fiú c. előadásával (rendező-koreográfus Ivácson László) zárul május 28-án, kedden 19 órától, a színház nagytermében.
A jegyek ára egységesen 15 lej. Jegyek elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában kaphatók. A szervezők szeretettel várnak mindenkit az előadásokra, hogy közös összefogással segítsünk: Táncáért! Mosolyáért! Helgáért!
Program:
Május 20. (hétfő) – 19,30 óra – Stúdióelőadás a Tamási Áron Színház nagyszínpadán
Két lengyel darab – rendező: Bocsárdi László
(Michał Walczak Homokozó és Marek Modzelewski Koronázás)
Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa keretén belül, a Tamási Áron Színház felajánlásával a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős diákjainak előadása
Május 21. (kedd) – 19,30 óra – Stúdióelőadás a Tamási Áron Színház nagyszínpadán
Két lengyel darab – rendező: Bocsárdi László
(Michał Walczak Homokozó és Marek Modzelewski Koronázás)
Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa keretén belül, a Tamási Áron Színház felajánlásával a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős diákjainak előadása
Május 24. (péntek) – 20 óra – Új Stúdió
Heveder koncert
A Háromszék Táncegyüttes zenekarának koncertje
Május 25. (szombat) – 19 óra – Új Stúdió
W. Shakespeare drámája nyomán: Szentivánéji Álom – rendező: Uray Péter
Az M Studio Mozgásszínház előadása
Május 25. (szombat) – 19 óra – Stúdióelőadás a Tamási Áron Színház nagyszínpadán
Shakespeare összes - röviden! – rendező: Lucian Ţion
Az Andrei Mureşanu Színház előadása
Május 28. (kedd) – 19 óra – Tamási Áron Színház nagyterme
A tékozló fiú - sorsjáték – rendező-koreográfus: Ivácson László
A Háromszék Táncegyüttes előadása
Előadóterem/irodák/postacím:
520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 1. (az Új Stúdió épületében)
Telefon: +4/0372 941 240
Fax: +4/0372 875 823
Mobil: +4/0720069974
Email: noemi@hte.ro
Honlap: www.hte.ro, www.facebook.com/haromszek